Coursing élménybeszámoló egy „tiszteletbeli-agarastól”
Posted By admin on 2009-03-12
„A vadász felemelt korbáccsal, még mindig ott állt a kis dombon, az urak meg lépésben közeledtek hozzá; a látóhatár legszélén haladó kopók elfelé fordultak a nyúltól; a vadászok, az urak kivételével, szintén más irányba lovagoltak. Mind lassan, higgadtan mozgott.
- Merre fekszik fővel? – kérdezte Nyikolaj, amikor már csak száz lépésnyire voltak a nyulat jelző vadásztól. De a vadász még nem is felelhetett – a nyúl, megérezvén a sáfrányillatot, nem bírta fekve tovább, felpattant. Pórázos kopók egész falkája nagy csaholással a nyúl után vetette magát; póráztalan agarak minden irányból a kopók meg a nyúl felé iramodtak. És a kopós vadászok, akik az előbb még nyugodtan haladtak, most ’állj’-t kiáltva összegyűjtötték a kutyákat, az agarászok meg ’kapd el’-t kiabálva a helyes irányba indították ebeiket, és vágtatni kezdtek a mezőn.”
Habár nem volt ilyen feszült izgalom, mint a Háború és Békében, mégis nagyszerű és feledhetetlen élményekkel tértünk haza a január 12-én megrendezett coursing edzésről.
Délelőtt 10 órára értünk ki a Ferkó tanyára, ami Kecskemét közelében található: Katonatelepen. Kiváló helyszín a coursinghez. Teljesen körbe van kerítve, így a humoros (kevésbé behívható) agarak/kutyák számára is biztonságos terep. Ha valaki fázott netán, bevonulhatott a fűtött helyiségbe, feltölthette magát forró teával vagy borral. Ugyanitt nem túlzó áron délben főtt étel. Jókedv, előzékenység, mosoly, természet, boldog és egészségtől kicsattanó agarak, kutyák – igazi idill. Bevallom kicsit rossz volt a fényképezőgép túloldalán állni, mert nem tudtam teljesen átadni magamat az agarak látványának.
Voltak kicsik és nagyok, fiatalok és öregek, agarak és tiszteltbeli agarak. Én éppenséggel a nemagarasok halmazában foglalok helyet. Tehát ebből a szemszögből írom a beszámolót is. Sokszor szembesültem egyéb rendezvényeken lenéző pillantásokkal, miszerint nekem ’’’’csak’’’’ egy Lego-m van, de bizton állíthatom, hogy a coursingen Ő is megállja a helyét az agarak között – aki nem hiszi járjon utána! Igaz rövidebb lábakkal rendelkezik, és fajtájánál fogva nem a gyorsasága az erénye, mégis elszántan próbálja kihozni magából a maximumot. A rendezőknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy ennyi támogatást, biztatást kaptam tőlük. Egy kicsit Róluk. Személyesen mindenkire odafigyeltek, nem kellett kérni semmit, elég volt sodródni az eseményekkel. Abszolút pozitívum, hogy nem engedték senkinek az agár dorgálását sem, mertek szólni a kutyák érdekében. Megtörtént, hogy az egyik-másik agár a már fent említett nagy adag humorral ellátva átadta magát a szabadság legmagasztosabb érzésének (se-lát-se-hall). Ekkor a következő történt: megvártuk mire visszakapcsolódnak az érzékszervek, és az agár gondolatai inkább egy pihe-puha ágyikóra változtak, megállt és folytatódhatott a coursing. Nem hinném, hogy sokan mérgelődtek az ilyesfajta dolgok miatt, aki meg mégis, csak nyugodtan – de halkan.
Foxifutam. Egyenrangúként kezeltek minket is, kutyáinkat is. Messziről lehetett hallani a fülsiketítő vinnyogásból, hogy nem agár fut. Szerencsére messze futottak, így ez a hangfrekvencia a ’jó elviselem, de csak mert nagyon szeretlek’ kategóriába esik bele. Sima futam, arcokon mosoly, beérkezés. Lego jó terrier módjára letépi a nyulat. Hoppá! És elindult vele … haza?! Elkezdem szégyellni magamat, de az arcokat látván (és itt jön a támogatás rész a rendezők részéről) feloldódom. Lego is futkoshat kicsit, anélkül, hogy bárki rosszallóan nézne rám/ránk. A nyúl szerencsésen megússza a támadást, visszakerül a helyére.
Sok futam lement már, ám a rendezők odafigyeltek, hogy mindenki éppen optimális mennyiségűt fusson. Senki nem futotta túl magát (ember sem a nyúlkihúzással), de mégis edzettek az agarak, jól érezte magát kutya és ember egyaránt. Közben folyamatosan szállingóztak még a résztvevők, mi lassan hazafele vettük az irányt. Az ezután történtekről már nem tudok nyilatkozni, hiszen már nem voltam jelen.
Február 28, licence-futamok, tréning.
Nagy reményekkel indultam ki, bár most kutya nélkül voltam az elején, egy fényképezőgéppel. Hosszabb volt a pálya, mint amit az előző edzéseken megszokhattunk, de szemmel láthatóan egyik agárnak sem okozott problémát. A gép néha rakoncátlankodott, de ez nem írható egyik gépkezelő számlájára sem. Mindenki végezte lelkiismeretesen a rászabott munkát. A déli szünetben is láttam még kinn a pályán szervezőket. Fél 11-től közel fél 6-ig mentek a licence-futamok, előre megtervezett listáról. Így mindenki tudta időben, mikor kell elkezdenie készülődni. Illetve precízen meg volt tervezve, hogy legyen elég szünet egy agár két futama között.
Személy szerint nekem is meg van a kedvenc agár-fajtám, na de lássuk csak őket külön-külön – továbbra is laikus, szubjektív szemmel. Az afgán agár: mindig elbűvöl az, ahogy futnak; műnyúl láttán – esetleg – csak ők múlják felül hisztizésben Legot. Az orosz agár: anatómiája következtében nem a számomra tipikus futó-agár mozgást mutatja, de gyorsasága lenyűgöz. A whippet: valahogy olyan fura deja vu érzésem van, amikor látom őket műnyúlra szegezett tekintettel. Véletlen volna? Nem hiszem. Az ír farkaskutya és a skót szarvasagár: megtudtam kinn, hogy inkább nagyobb vadakra vadásztak velük, ezért lehet hogy a műnyúl nem hozza annyira lázba őket. Sajnos keveset láttam belőlük. A magyar agár: nálam ők a ’befutók’.
A licence-futások után következtünk mi. Lego megint remekelt. A táv 2/3-ánál elkapta a műnyulat, mert rajta nem volt szájkosár. Ezért természetesen nem neheztelek senkire, hiszen remekül éreztük magunkat. 8 óra emberfeletti munka eredményeképpen született meg ez a nap. Nem az ellenségeskedésről szólt, hanem Róluk – az Agarakról.
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődését azoknak, akik még nem próbálták Katonatelepen vagy egyáltalán a coursinget – ezzel a legkevésbé sem túlzó beszámolóval!
„… csak azt lehetett látni, hogy a hátát sárral összepacskolva felbukfencezik a nyúllal együtt. A kutyák csillagalakban körülállták őket. Egy perc múlva mindenki ott állt a csapatba verődött kutyák körül, de csak a boldog nagybácsi szállt gyalog, és levágta a nyúl bocskorát. Megrázta a nyulat, hogy kifolyjék a vére, izgatottan nézegetett, körülfuttatta a tekintetét, nem tudta hova tegye kezét-lábát, és mondott valamit, de maga se tudta, kinek és mit. „Hát ez tiszta dolog… ez aztán a kutya…”
T. Éva
nagyon jó kis beszámoló, köszi!
Kacer